|
|
|
TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG
Négy női és négy férfi zuhanyzó, illetve mosdó áll vendégeink rendelkezésére. Ezek a helységek csempézettek, és tükörrel is el vannak látva, valamint naponta takarítják.
Belülről bezárhatóak a zuhanyzók, a zuhanyfüggöny tartozék. A tükrök mellett konnektorok találhatók, így akár a villanyborotva, vagy akár a hajszárító is használható. Hideg időben (kora tavasszal és késő ősszel) ezek a helyiségek mind fűthetőek, a fűtőtesteket ilyenkor kempingünk biztosítja.
|
 |
WC
Mind a női, mind pedig a férfi WC-k szintén csempézettek, a zuhanyzókhoz hasonlóan naponta takarítják ezeket a helységeket is. A férfi WC három ülő toalettet és két pissoárt, a női WC négy ülő toalettet foglal magában.
Mindkét helységben található a mosdó felett tükör, valamint papír kéztörlő, és folyékony szappan is, az ülő toaletteknél pedig természetesen a WC-papír is tartozék. A WC-ékben az ajtók szintén belülről zárhatóak.
|
 |
KÉMIAI WC
A lakókocsik, illetve lakóautók számára szintén kialakítottunk egy ún. kémiai WC-t, itt az ezen járművek belső, kisebb tartályait lehet kiüríteni, karbantartani, elmosni.
Ez egy külön helység, naponta takarítva van. |
 |
MOSÓHELYSÉG
A mosóhelység egy autómata mosógépet, centrifugát, egy mosdót, illetve dupla mosogatótálcát foglal magában.
Ez a helység is csempézett. |
 |
FŐZŐHELYSÉG
Itt található egy elektromos tűzhely, négy főzőlappal, és egy sütővel.
Az edények mosogatására szintén itt van lehetőség, három mosogató áll a vendégek rendelkezésére. |
 |
ÁRAMVÉTELI LEHETŐSÉG
Minden egyes sátor-, illetve lakóautó helyre jut egy-egy konnektor, ami 220 Voltos, és 10 Amperes, így lehetőség van arra is, hogy kávéfőző, vagy elektromos tűzhelyet működtessenek a vendégek a lakókocsiban, anélkül, hogy az áramellátás megszakadna.
Természetesen ezek az "áramdobozok" földelve vannak. |
 |
SZENNYVÍZELVEZETÉSI LEHETŐSÉG
Az áramvételi lehetőséghez hasonló a szennyvízelvezetési lehetőség is, hiszen ez esetben is minden egyes sátor-, illetve lakóautó helyre jut egy-egy szennyvízelvezető cső, ami egy 5 cm átmérőjű PVC cső.
Ebben bármilyen szennyvizet el lehet vezetni. |
 |
VÍZVÉTELI LEHETŐSÉG
Vízvételre a fent említett két lehetőséghez hasonlóan van lehetőség.
Minden helyhez tartozik egy-egy kerti csap, a megfelelő nyomásról pedig egy keringető szivattyú gondoskodik. |
 |
REGGELI
A vendégek igényeihez alkalmazkodva minden nap (vasárnap is ) gondoskodunk olyan élelmiszerről, amelyre a vendégnek szüksége van.
Ez azt jelenti, hogy előzetes megbeszélés alapján biztosíthatunk péksüteményeket, esetleg tejet, de kivételt képeznek a húsipari, és az egyéb tejipari termékek, ezeket általában jobb, ha a vendég saját maga szerzi be. |
 |
MASSZÁZS
Ezt a szolgáltatásunkat is igénybe vehetik kedves vendégeink, mindig van rá lehetőség.
Előzetes
időpontegyeztetés szükséges a masszőrrel. |
 |
INFORMÁCIÓADÁS
Vendégeink bármilyen kérdéssel is forduljanak hozzánk, mi mindig igyekszünk kielégítő választ adni. Bármilyen települést, szolgáltatást, szervízt stb keresnek, mindig elmagyarázzuk, vagy akár jobbat is ajánlunk.
Utazási irodákkal is kapcsolatban állunk, így ha belföldi utat, vagy környékbeli utazást szeretne tenni valaki, arra is van lehetőség.
Kinyomtatom ezt az oldalt · Vissza az elejére »
|
 |
|
|